Hírek

Elérhetőségek

Látnivalók

Tolnay Lajos szobor

A maradandó alkotások sorába illeszkedik ez az újabb Kampfl-szobor, amit a községzászlót felavató ünnepség keretében állított fel az önkormányzat. Annak a Tolnay Lajosnak a bronzba öntött mellszobrát, akinek a magyar vasúttörténet egyik legjelentõsebb fejlõdési szakaszát, Inárcs község pedig újjászületését köszönheti


Történelmi emlékpark

Tari Edit régész muzeológus tárta fel a középkori falu templomát. A feltárt templom köveiből kirajzolódó alaprajz körül egy emlékparkot készítettek.

A park középpontjában a feltárt templom rekonstruált alapfalai állnak. Jól látható, hogy a mészkőlapokkal burkolt betonalap néhány sarkába beépítették az egykori templom feltárás során előkerült 11-16. századi köveit is. A templom talajszintből kiemelkedő alapjait díszkővel kirakott sétány övezi, melyeket Szűcs Farkas László tíz tölgyfából faragott szobra, a templomkapu (ill. a feltételezett torony) két sarkánál pedig Polyák Ferenc Jelkeresztje és Jelharangja szegélyez.