Településtörténet

Inárcs története

Inárcs a térség egyik legújabb, mégis legnagyobb történelmi múltra visszatekintő települése. Határában a középső bronzkortól kezdve számos régészeti kultúra népe megtelepedett. A helynév - személynévi áttétellel - egy magyarok körében is használatos, 'előkelő származású ember' jelentésű ótörök szóból származik. Először 1263-ban jelent meg a (kivételesen gazdag) középkori forrásokban Inarch alakban.

Első ismert lakói Fehérvár tatárjárás idején elszegényedett várjobbágyai voltak, akik mentességet kaptak szolgáltatásaik - a várispán szállásáról való gondoskodás - teljesítése alól, majd bekerültek Pest megye renddé szerveződő köznemesei közé. Inárcs az Anjou-korban már 30-40 kisnemes és néhány szolgálócsalád által lakott kuriális faluként jelenik meg az oklevelekben.

Szent György-templomára 1332-től van adat. E térségben feltűnően nagy, több mint 20 méter hosszú épületének alapfal-maradványait 2000-ben Tari Edit tárta fel. A leletmentő ásatás szerint a többször elpusztult s a hívek által újjáépített templom legrégibb, kváderkövekkel és sírleletekkel meghatározható román periódusa 11-12. századból való. E periódus sírjai közül egy különleges lelet is előkerült. Nevezetesen az a rézből készült papi mellkereszt-töredék, melyre görög betűkkel a "Szent György bűntelen" feliratot karcolták, középen pedig a szent áldást osztó alakját ábrázolták.

A Hunyadiak korában több mint 50 család által lakott faluban a plébános már világi képzettségű tanítót alkalmazott. Plébániai iskolájában 1450 előtt Szerémi János deák oktatta a gyerekeket, aki később a budai vár kápolnája mellett működő iskola tanítójaként szerzett hírnevet. A 15. század derekán az inárcsi kisnemesség zöme már csak néhány nemesi és jobbágytelken gazdálkodott; a módosabbak viszont a káptalani iskolákban, sőt a krakkói és a bécsi egyetemen taníttatták gyermekeiket. E világi képzettségű tanult köznemesi réteg néhány kiemelkedő tagja a főúri vagy udvari familiárisok és a vármegye szolgabírái között öregbítette a maga és faluja hírnevét.

A lakosság szerencsésen átvészelte a török uralom első felét. Továbbra is főleg gabonát és zöldségféléket termesztett, juh- és marhatartással foglalkozott, s saját szükségleteire szőlője is volt. Inárcs az Ócsától délre fekvő falvakkal együtt a 15 éves háború idején pusztult el. Lakói a felvidéki végvárakba és a közeli mezővárosokba menekültek, egykori földjüket pedig legelőbérletként hasznosították.

Közülük a Nagykőrösre menekült Inárcsi Farkas családnak volt kitüntetett szerepe, melynek tagjai a távolra menekült rokonok földjeit is magukhoz váltották. Jogaik alátámasztása céljából közel száz 13-17. századi oklevelet gyűjtöttek össze, ennek köszönhetjük Pest megye egyetlen viszonylag teljes Mohács előtti századokból megmaradt családi levéltárát. Mivel a szatmári béke után a régi és új birtokosok - a Farkas, a Beleznay és a gr. Keglevich család - egyike sem telepített jobbágyokat a pusztára, a határ külterjes használata a kiegyezés koráig maradt jellemző. Gyér népessége ezért újabb évszádokon át stagnált, s mint "népes pusztát" Inárcsot az 1780-as években úrbéres községgé szervezett szomszédos Kakucshoz csatolták.

Inárcsot 1896 körül két nagybirtokos - elsősorban Tolnay Lajos, másrészt a Rötzer család - indította el a fejlődés útján, akiknek birtok- és településszervező munkáját később fél tucat középbirtokos folytatta. Az így kiépülő szőlő- és bortermelő gazdaságok munkaerőigénye sorozatos betelepülési hullámokat idézett elő. Törekvéseik eredményeként Inárcs külterületi pusztából 1945 után önálló községgé alakult, népessége pedig ismét megduplázódott. Az 1980-as évek derekától a régi lakóházak helyén modern villanegyedek épültek, a rendszerváltozás után pedig az elmaradott infrastruktúrát is rohamos ütemű urbanizálódás váltotta fel. Korszerű intézményhálózat, két-két templom és imaház, digitális telefonrendszer, vezetékes gáz-, ivóvíz- és csatornahálózat épült, majd kezdetét vette az úthálózat rekonstrukciójának előkészítése is. A község nyolcszáz éves történetét áttekintve arra a következtetésre jutunk, hogy fejlődését a főváros közelsége mellett főleg a közlekedési viszonyok határozták meg. A középkorban a mai öregországút nyomvonalán haladó "Szegedre vezető nagy út" bírt fontossággal. Újratelepülésében az 1889. július 8-án forgalomba helyezett Budapest-Kecskemét vasút játszotta a főszerepet. Legújabb kori "reneszánszához" az M5-ös autópálya járult hozzá, melyhez a község saját erőből épített csatlakozó utat, hogy aztán az itteni buszjáratok félórás közelségbe hozzák a fővárost.

INÁRCS KÖZSÉGRőL SZÓLÓ AJÁNLOTT IRODALOM

1. Helytörténet

• Inárcs története I-II. kötet (871 old.) Inárcs, 1995. Czagányi László: I. k. 1-38. földrajzi, 83-451 old. és II. k. 1-420 old. helytörténeti, Kulcsár Gabriella: I. k. 39-82. old. régészeti tanulmánya

2. Intézmények

• Az Inárcsi Tolnay Lajos Általános Iskola centenáriumi évkönyve 1897-1997. (199. old.) Inárcs, 1997. Szerk. Czagányi László
• A száztíz éves Tolnay Lajos Általános Iskola évkönyve 1997-2007. (158 old.) Inárcs, 2008. Szerk. Czagányi László - Kiss Lászlóné
• Ötvenéves a Zrumeczky Dezső Művelődési Ház és Könyvtár (28 old.) Inárcs, 2003. Szerk. Czagányi László - Turcsány Andrea
• Egy évezred viharában. Az inárcsi római katolikus közösség történelmi előzményei, múltja és jelene (186 old.) Inárcs, 2008. Szerk. Czagányi László

3. Idegenforgalmi kiadványok

• Inárcsi séták térben és időben 1. (16 old.) I-II. kiadás, Inárcs, 2005. Szerk. Czagányi László
• Inárcsi séták 2. A Szent György-templom emlékparkja (28 old.) Inárcs, 2006. Szerk. Czagányi László
• Inárcsi séták térben és időben 3. Amit községünkről tudni érdemes (40 old.) Inárcs, 2009. Szerk. Czagányi László