Hírek

Elérhetőségek

Nádszeg

NádszegNádszeg (szlovák nevén Trstice) szlovákiai nagyközség. A Mátyusföldön, Pozsony vármegye Galántai járásában, a járási székhelytől dél-délkeletre fekszik. Nyugatról a Kis-Duna, keletről a Fekete-víz veszi körül. 1910-ben 2.388 magyar lakta, 1991-ben 3.765 lelket számláltak, akiknek 95%-a volt magyar. Jelenleg mintegy négyezren lakják, 96%-ban ma is magyarok s túlnyomó többségben r. katolikusok. A legrégibb ismert forrása 1554-ben „Nagyasd” néven említi, egy 1608. évi oklevélben már „Nagy Szegh” alakban írták. A Nádszeg elnevezés, mint azt 1735-ben Bél Mátyás leírta, a falu körüli sok nádról kapta. 1608-ban földesura, Thurzó Szaniszló valóban erdőket, halastavakat, réteket adott a lakosság használatára, mely után minden év Szent Mihály napján 160 magyar aranyforint adót fizetett a falu, ahol 1634-ben 80 házat számláltak.1642-ben a Thurzó család szepesi ágának kihalásával Nádszeg visszakerült a király birtokába, aki 1642-ben Esterházyaknak adta. Nádszeg1716-ban gróf Esterházy Ferenccel a falu úgy állapodott meg, hogy évente bizonyos mennyiségű pénzt és terményt szolgáltatnak az uradalomnak, melynek fejében a házakat és földeket szabadon használhatják, oszthatják, sőt el is adhatják. A 18. században itt volt az Esterházy-uradalom sólerakata, a lakosság pedig főleg halászatból és sószállításból élt. Az első világháború nagy lelki és gazdasági terheket rótt a közel 2.400 fős lakosságra, mely az élelmiszer- és terményszolgáltatások következtében itt is elszegényedett. Az 1919-ig, majd az első bécsi döntéssel 1938-tól 1945-ig Magyarországhoz tartozott, az első világháborút követő húsz év alatt jelentős fejlődésen ment keresztül. A faluképet jelentősen megváltoztatta a régebbi alapokon 1903–1908 között neogótikus stílusban épült r. katolikus templom. Történelmi értékei között említést érdemel az 1825-ben klasszicista stílusban készült Szentháromság-szobor, az 1848/49-es forradalom és szabadságharc, valamint a második világháború hőseinek emlékműve.

A második világháború után megszűntették a magyar iskolákat és sajtót, megvonták a magyaroktól a nyugdíj folyósítását, s elrendelték az általános vagyonelkobzást. 1946. november 19-én megkezdték a deportálásokat Cseh-, Morva- és Magyarországra, s az itteni magyarok áttelepítésével egy időben kezdetét vette a magyarországi szlovákok áttelepülése. 1948-ban, amikor egy kimutatás szerint 118 áttelepült személy élt a községben, döntés történt a deportáltak hazaszállításáról. A nádszegiek első csoportja 1949. február 15-én érkezett meg. A közigazgatás átszervezésével 1949. december 18-án nemzeti bizottság alakult, mely egészen 1990-ig irányította a községet. Ekkor a falu visszanyerte önkormányzatát, melye az infrastruktúrája fejlesztését és az eddig elmaradt beruházások megvalósítását tűzte ki célul. Jelenleg 161 magánvállalkozó fejt ki tevékenységet Nádszegen.

Többet megtudhat Nádszegről a www.nadszeg.sk címen.