Hírek

Elérhetőségek

Pest Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatásai

ELBIR

MIT TEGYEN AZ UNOKA

AZ „UNOKÁZÓS” CSALÓK ELLEN!

          

Aranyosi Ervin: A nagyszülők szeretete

A nagyszülők szeretetét felülmúlni nem lehet!
Bölcsességük jóra tanít minden apró gyereket.
Szeretettel pátyolgatja, van ideje játszani,
felnőttnek már igazából Ő sem akar látszani.
Tanult régi hibáiból, s jóvá tenni van oka,
gyakorlatban érlelt tudást kap tőle az unoka.
Sokan hiszik, – elkényeztet – pedig életre tanít,
s nem akarja, más élje meg, rég elvesztett álmait.
Így hát, amit Ők adhatnak, felülmúlni nem lehet.
Kincset adnak a jövőnek: úgy hívják, hogy SZERETET!

A nagyszülők a családtól gyakran távol élnek. Jóindulatuk, jóhiszeműségük, segítőkészségük és esetenként életkorukból adódóan egészségi állapotuk miatt kiemeleten veszélyeztettek a különféle jogsértésekkel szemben. A közelgő nyári szünet lehetőséget nyújt arra, hogy az unokák is segítsék a nagyszülőket abban, hogy a bűnelkövetők körében a népszerűségéből nem vesztett úgynevezett „UNOKÁZÓS” csalások ellen hogyan, mi módon védekezzenek.

A csalás lényege, hogy az elkövetők unokának vagy más közeli hozzátartozónak kiadva magukat hívják fel vezetékes telefonon az idős embereket és valamilyen okra, például tartozásra, balesetre hivatkozva készpénzt vagy pénzzé tehető értéket csalnak ki tőlük. Az előadott történetek az első bűncselekmények észlelése óta változtak és változni is fognak.

Mit tehet az unoka az ilyen, vagy ehhez hasonló bűncselekmények megelőzése érdekében:

 

  • Tartsák rendszeresen a kapcsolatot nagyszülőkkel! Töltsenek minél több időt együtt!
  • Nyomatékosan, többször figyelmeztessék a fenti esethez hasonló elkövetési módra. Tanítsák meg nekik, hogy ha ismeretlen számról keresik őket hozzátartozóra hivatkozással, akkor először ellenőrizzék le a történetet, és az általuk ismert számon hívják az érintett családtagot. (Beszéljék át többször, hogy ha nem éri el a hívott felet vagy nem veszi fel a telefont, úgy ne gondoljon a legrosszabbra. Hívja fel valamelyik közeli hozzátartozóját, ismerősét és kérjen segítséget, rajta keresztül tisztázza a történteket.)
  • Tudatosítsák bennük, hogy ne álljanak szóba jó szándékúnak tűnő idegenekkel, hiszen a szándék lehet rosszhiszemű a mézes-mázos felszín alatt!
  • Figyelmeztessék a nagyszülőt, hogy ha ismeretlen számról hívják, ne vegye fel a telefont, vagy ha mégis, ne beszélgessen az ismeretlennel, mert akaratán kívül is adhat ki olyan információt, amivel visszaélhetnek az elkövetők. (Példa: az időskorú sértetteket nagyon gyakran maguk árulják el az unoka nevét)
  • A hívófél beazonosításnál a visszakérdezés, konkrét kérdések segíthetik a nagyszülőket. Beszéljenek meg egy olyan kérdést, amire csak az unoka vagy közvetlen családtag tudhatja a választ.
  • Tudatosítsák, hogy semmilyen körülmények között ne adjon át pénzt, ékszert, értéket a nagyszülő!
  • Bűncselekmény gyanúja esetén azonnal értesítse a rendőrséget a 107 vagy 112-es segélyhívószámon!

Fontos! Amennyiben hozzátartozóval, unokával kapcsolatban keresik, szakítsa meg a telefonhívást, és haladéktalanul vegye fel a kapcsolatot a megnevezett unokával, családtaggal, mert így tudja csak ellenőrizni a hívás valódiságát!

                                                           

           

Pest Megyei Rendőr-főkapitányság

Bűnmegelőzési Osztály

 

BONTSA A VONALAT!

Ne váljon áldozattá !

 

Az „UNOKÁZÓS” csalás lényege, hogy az elkövetők unokájuknak, vagy más közeli hozzátartozónak kiadva magukat hívják fel vezetékes telefonon az idős embereket és valamilyen okra, például tartozásra, balesetre hivatkozva készpénzt vagy pénzzé tehető értéket csalnak ki tőlük.

 

A csalás árulkodó jelei:

  • a csalók az idős embereket telefonon keresik, pénzüket, értékeiket igyekeznek elvenni tőlük
  • valamelyik fiatalabb családtagnak adják ki magukat, és arra hivatkoznak, hogy balesetet szenvedett, vagy valamilyen veszélyes élethelyzetben van
  • felajánlják, hogy személyesen mennek el a pénzért

Az unokázós csalások megelőzése érdekében az alábbiakat javasoljuk:

  • Legyen gyanakvó ! Tegyen fel személyes kérdéseket, melyek az érintett családtagra vonatkoznak! (Például: Mikor születtél? Mikor találkoztunk utoljára?)
  • Tegye le a telefont és hívja fel hozzátartozóját!

Amennyiben hozzátartozójával, unokájával kapcsolatban keresik, a legbiztosabb védekezés, ha BONTJA A VONALAT és haladéktalanul felveszi a kapcsolatot a megnevezett unokával, családtaggal!

Ellenőrizze a hívás valódiságát, majd értesítse a rendőrséget a 107 vagy 112-es segélyhívószámon!

Pest Megyei Rendőr-főkapitányság

Bűnmegelőzési Osztály

 

Figyeljünk az idősekre!

Időskorú hozzátartozóink sokszor tőlünk kissé elszeparáltan élnek. Jóindulatuk, jóhiszeműségük, segítőkészségük és esetenként életkorukból adódóan egészségi állapotuk miatt kiemeleten veszélyeztettek a különféle jogsértésekkel szemben.

A bűnelkövetők körében nem vesztett népszerűségéből az úgynevezett „UNOKÁZÓS”  csalás. A csalás lényege, hogy délutáni órákban vagy az éjszaka folyamán (sötétedéskor) unokájuknak vagy más közeli hozzátartozónak kiadva magukat hívják fel vezetékes telefonon az idős embereket és valamilyen okra, például tartozásra, balesetre hivatkozva készpénzt vagy pénzzé tehető értéket csalnak ki tőlük.

Ezekben a csalástípusokban az a közös,

hogy

  • a csalók az idős emberek pénzét, értékeit igyekeznek elvenni,
  • telefonon keresik őket
  • valamelyik fiatalabb családtagnak adják ki magukat, aki különleges (veszélyes, problémás) helyzetben van éppen,
  • idős áldozataikra lelki nyomást gyakorolnak,
  • idős áldozataikat bizonyos szempont szerint előre kiválasztják

Az „unokázós csalás” forgatókönyve alapjaiban megegyezik ezzel a történettel:  

 „Az idős Zsuzsa néninek csörög a telefonja.. Zsuzsa néni gyanútlanul felveszi a készüléket, az alábbihoz hasonló párbeszéd folyik le:

Idegen: Szia, Mama!

Zsuzsa néni: Szia Peti! Te vagy kisunokám?

Idegen: En vagyok az, nagyi! Nagy bajban vagyok segíts kérlek!         

Zsuzsa néni: Jajj mi történt? Mondd gyorsan!

Idegen: Karamboloztam, éppen mentőben ülök, kórházba szállítanak. A kocsim összetört, pénz kellene az elszállításra és a tárolásra, amit előre ki kell fizetni. Összesen 300.000,- forintra lenne szükségem, csak te tudsz segíteni, nagyi! Tudnál kölcsönadni? A barátom épp errefele dolgozik, úgyhogy ha odaadod neki, elhozza nekem a pénzt.

Zsuzsa néni: Jaj, persze, kicsikém! De ne menjek inkább én érted?

Idegen: Nem kell, a barátom, Sanyi, már úton van feléd, ő erre jön! Ne költs feleslegesen utazásra! Ha valamit tudok, szólok! Mi a pontos címed, hogy oda tudjam irányítani hozzád?

Zsuzsa néni: ….

Rövid idő múlva csöngetnek az ajtóban, addigra Zsuzsa néni összeszedte a kért összeget, ismerve a kórházi ellátás menetét, talán egy kicsivel többet is összekészít a szeretett unokának. Az ajtóban már vár az ismeretlen férfi, akinek a lelkére bízza az aggódó nagyszülő, hogy vigyázzon a pici unokájára és a pénzre, és meghagyja neki, hogy Petii hívja őt azonnal, ahogy tudni valamit!

Néhány óra vagy nap múlva Zsuzsa néni felhívja Petit, hogy jobban érzi-e magát? Ekkor derül ki, hogy se Petinek, se az autójának nincs semmi baja, élnek és virulnak. Ekkor ébrednek rá, hogy az egész telefonbeszélgetés átverés volt. Esetleg megkísérlik visszakeresni, visszahívni a telefonszámot, melyről a csalók telefonáltak, de addigra ők már minden nyomot eltüntettek.

Egyre gyakrabban fordul elő, hogy hasonló módszerrel csalnak ki akár többszázezres összeget időskorútól. Nem lehet elégszer figyelmeztetni a lakosságot a rafinált csalók fejlett módszereire. Az ilyen, vagy ehhez hasonló bűncselekmények megelőzése érdekében az alábbiakat javasoljuk:

  • Tartsák rendszeresen a kapcsolatot időskorú hozzátartozójukkal!
  • Tájékoztassák őket arról, ha elutaznak, hogy ne lehessen mondvacsinált indokokkal megtéveszteni őket!
  • Nyomatékosan, többször figyelmeztessék őket a fenti esethez hasonló elkövetési módra. Tanítsák meg nekik, hogy az ismeretlen számról keresik őket hozzátartozóra hivatkozással, akkor először ellenőrizzék le a történetet a hozzátartozónál az általuk ismert számon!
  • Tudatosítsák bennük, hogy ne álljanak szóba jó szándékúnak tűnő idegenekkel, hiszen a szándék lehet rosszhiszemű a mézes-mázos felszín alatt!
  • Figyelmeztessék hozzátartozójukat, hogy ha ismeretlen számról hívják, ne vegye fel a telefont, vagy ha mégis ne beszélgessen az ismeretlennel, mert akaratán kívül is adhat ki olyan információt, amivel visszaélhetnek. (Példa: az időskorú sértetteket nagyon gyakran maguk árulják el az unoka nevét)
  •  

Fontos! Amennyiben hozzátartozóval, unokával kapcsolatban keresik, kérjük szakítsa meg a telefon hívást, és haladéktalanul vegye fel  a kapcsolatot a megnevezett unokával, családtaggal, mert így tudja ellenőrizni a hívás valódiságát!

Bűncselekményre gyanúja esetén azonnal értesítse a rendőrséget a 107 vagy 112-es segélyhívószámon!

Gyakran kísérelnek meg az ismeretlenek bejutni az ingatlanba, illetve pénzt kicsalni valamely nem otthon tartózkodó hozzátartozóra hivatkozva. Ezt az elkövetési módszert leginkább a kevés hozzátartozóval rendelkező, elszigetelt időseknél alkalmazzák. A „barátok” általában a rokon megbízásából vagy annak megsegítésére kérnek kölcsön egy kitalált történetet előadva. Sokszor néhány részletet is ismernek a hivatkozott személy magánéletéből, így a meséjüket még hihetőbb köntösbe tudják bujtatni. Ellenőrzésként hívjuk fel saját telefonkészülékünkön a hivatkozott személyt!

A fentieken kívül a téli időszakban az ismeretlen faárusok, a húsvéti időszakban a becsöngető locsolkodók okozhatnak komoly anyagi károkat. Amennyiben nem viszik magukkal első "látogatásuk" alkalmával az értékeket, a látogatás egy későbbi, komolyabb bűncselekmény előkészítése is lehet! Ne beszéljenek idegeneknek nyugdíjukról, annak átvételi részleteiről, napi rutinokról, hiszen ezen információk birtokában az ártó szándékú személyek pontosan fel tudják térképezni mikor és kikkel lesznek otthon, mikor tudnak zavartalanul betörni, a legkisebb kockázattal kárt okozni!

Ha ismeretlen, gyanús személyeket, autót lát többször elhaladni a környéken, jegyezze fel a rendszámát vagy típusát, ismertetőjelét, vegye fel a kapcsolatot munkatársainkkal, vagy hívja azonnal ingyenesen hívható telefonszámainkat (107, 112)!

 

        Pest Megyei Rendőr-főkapitányság

          Bűnmegelőzési Osztály

 

A KORONAVÍRUSSAL TERJEDNEK A CSALÓK!

NE VÁLJON ÁLDOZATTÁ!

 

A koronavírus terjedéséről szóló hírek mellett megjelentek a témával kapcsolatban elkövetett csalások, csalás kísérletek. Kérjük, figyelmesen olvassa el felhívásunkat!

Legyen körültekintő, ha lakásánál, házánál megjelennek védőruhát/maszkot viselő személyek és felajánlják az ingatlan fertőtlenítését, orvosi vizsgálatot, vagy koronavírus mintavételét öntől!

Koronavírus fertőzöttség kimutatására alkalmas gyorsteszt egyelőre nem létezik, így az sem a gyógyászati segédeszközboltokban, sem telefonon, sem személyesen nem kapható! A fertőzés kimutatására szolgáló laboratóriumi vizsgálatot jelenleg kizárólag állami egészségügyi ellátó rendszerben végeznek!

Amennyiben a vírusos időszakban online vásárol, bizonyosodjon meg arról, hogy biztonságos a weboldal! A termék szolgáltatójával kapcsolatban olvasson el vásárlói véleményeket és győződjön meg az eladó hitelességéről, valamint a reklamációs lehetőségről!

Ne kattintson olyan linkre, ne nyisson meg olyan csatolmányt, amely nem várt küldeményként, ismeretlen feladótól érkezett!

Fogjon gyanút, ha olyan e-mailt kap, amelyben orvosi felszereléseket kínálnak, vagy egészségügyi vizsgálat címén személyes adatokat kérnek! A legálisan működő egészségügyi szervezetek nem így veszik fel a kapcsolatot a betegeikkel.

Egészségügyi terméket csak hiteles forrásból szerezzen be, ne dőljön be koronavírus ellen hirdetett csodaszereknek!

Amennyiben hatóság tagjaként bemutatkozó személy csenget be önhöz, kérje az azonosítást, kérdezze meg, honnan érkezett, majd anélkül, hogy beengedné otthonába, telefonáljon az adott hatósághoz, a valóságtartalom ellenőrzése céljából!

Ne feledje, a rendőrigazolványon azonosító szám is szerepel, nem csak a POLICE felirat!

Ha ön egyedül él, és nincs olyan családtagja, rokona, aki segíteni tudná a mindennapokban a bevásárlásban, gyógyszerei beszerzésében, kérje megbízható szomszéd segítségét, vagy az önkormányzattól kérjen segítséget, és csak azt a személyt engedje be, akit a segítségnyújtásra kijelöltek az önkormányzatnál és megneveztek!

 

Ne higgyen a különböző adománygyűjtő felhívásoknak, ne utaljon pénzt azonnali segítségnyújtás címén különböző megadott számlaszámokra, személyesen se adjon támogatást, amíg meg nem győződik arról, hogy valóban legálisan működő szervezet, aktuálisan szervezett kampánytevékenységéről van szó!

 

Amennyiben úgy gondolja, csalás áldozatává vált, azonnal értesítse a rendőrséget, pénzügyi tranzakció esetén a számlavezető bankját is, a későbbi, esetleges kártalanítás érdekében!

                                                     

A NAP 24 ÓRÁJÁBAN INGYENESEN HÍVHATÓ TELEFONSZÁMOK:

107 vagy a 112

(segélyhívó számok)

                                                                                                                                                              

                                                                                                                               

                                                                  PEST MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG

                                                                               BŰNMEGELŐZÉSI OSZTÁLY

FONTOS!

Az intézkedések betartása, a figmg, az óvatosság elengedhetetlen!

A koronavírus kapcsán hiteles és naprakész információkat talál a hatósági intézkedésekről, a megelőzéshez szükséges lépésekről, és a teendőkről a https://koronaviris.gov.hu/ oldalon, az információs vonalakon: 06 80 277 455/06 80 277 456

Kérjük, hogy mindig hiteles és megbízható forrásból származó hírt posztoljon, illetve a közösségi oldalakon figyeljen a megosztások valóságtartalmára.

A rémhírterjesztésnek jogkövetkezményei vannak, melyre ezúton szeretnénk felhívni a figyelmet - Büntető Törvénykönyv 337. § -!

A pánikkeltés nem megoldás a veszélyhelyzet kezelésében. Kérjük, minden esetben tartsák be, és gyermekeikkel is tartassák be az összes meghozott és jövőben meghozandó, a társas érintkezéseket korlátozó intézkedést, valamint az előírásokat és ajánlásokat!

Nyomatékosan, többször hívják fel az otthon maradt, idős hozzátartozóik figyelmét arra, hogy senkit ne engedjenek be az otthonukba! Naponta, többször hívják fel egyedül élő, szépkorú rokonaikat, ezzel is növelve a biztonságérzetüket.

      A csalók a veszélyhelyzetre sincsenek tekintettel.

Legyenek körültekintőek a telefonhívásokkal kapcsolatban is, és az egészséges bizalmatlanság elvét követve, győződjenek meg minden esetben a kapott hívás valóságtartalmáról. A vírussal kapcsolatban vagy arra hivatkozással, terméket eladni kívánó, vagy családtagot ért fertőzés miatt felmerülő anyagi hozzájárulásra irányuló telefonhívásokat minden esetben szakítsák meg, és ellenőrizzék!

 

Pest Megyei Rendőr-főkapitányság

                                                                                            Bűnmegelőzési Osztály

 

k

 

f

 

 

 

whogy

 

m