Hírek

Elérhetőségek

Tájékoztatás a kutakról!

2018. december 12-én az Országgyűlés elfogadta a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvényt módosító 2018. évi CXXI. törvényt, amely 2018. december 21. napján hatályba is lépett, és a következőket tartalmazza:

Tisztelt Lakosság!

A már meglévő kutak vízjogi engedélyezésével összefüggésben a korábbi jogszabályi előírás szerint valamennyi kutat engedélyeztetni kellett, a vízjogi bírság elkerülése érdekében legkésőbb 2018. december 31-ig.

2018. december 12-én az Országgyűlés elfogadta a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvényt módosító 2018. évi CXXI. törvényt, amely 2018. december 21. napján hatályba is lépett, és a következőket tartalmazza:

A vízgazdálkodási bírság megfizetése alól mentesül az a létesítő vagy üzemeltető, aki 2018. december 21-ét megelőzően engedély nélkül vagy engedélytől eltérően létesített vagy üzemeltet kutat, ha a vízjogi fennmaradási engedélyezési eljárást 2020. december 31-ig kérelmezi.

A törvényhez kapcsolódó végrehajtási rendelet megalkotása is várható a 2019. év folyamán, amely az eljárás részletszabályait írja majd elő, és amelytől – az előzetes tájékoztatások alapján – azt várjuk, hogy ne csupán a határidő módosításával tegye kedvezőbbé a kúttulajdonosok helyzetét, hanem az egyes eljárási lépések is egyszerűbbé és költségkímélőbbé váljanak.

Összefoglalva tehát a vízjogi fennmaradási és üzemeltetési engedély iránti eljárás kezdeményezésére bírságra kötelezés nélkül 2020. december 31-ig lehetőség van, ezért célszerű az eljárást a végrehajtási rendelet ismeretében megindítani, amely várhatóan anyagi és adminisztratív terhet fog az érintett tulajdonosok/üzemeltetők válláról levenni.

Polgármesteri Hivatal